Legnagyobb kiterjedésű szervünk a bőr, amely élő védőgátként szolgál a testünk és külső környezetünk között. Felülete körülbelül 2 négyzetméter, testsúlyunk közel hatodát teszi ki, rendkívül érzékeny, képes reagálni a legapróbb érintésre és a fájdalomra is.
Segít szabályozni a szervezet hőmérsékletét, fenntartja a testben lévő folyadékegyensúlyt, regenerálódik (a bőr képes a sebek begyógyítására) és kölcsönhatásban van az immunrendszerrel. Bőrünk egyben az első védelmi vonalunk is, amely megóv a káros baktériumok és vírusok támadásaitól.
Bizonyára sokan megtapasztalhatták már, hogy nehéz, cukros ételek vagy tejtermékek fogyasztása után pattanások, kiütések jelentkeztek a bőrükön. Bizonyos ételallergiák szintén kiválthatnak hasonló reakciókat. Ez is bizonyítja a bél egészségének és a bőr állapotának összefüggését.
A bőr mikrobiomja mikroorganizmusok sokszínű közösségéből áll. Ezek a mikroorganizmusok döntő szerepet játszanak a bőr egészségének fenntartásában, a kórokozók elleni védelemben és az immunválaszok szabályozásában. A bőrön található baktériumok többsége aerob, vagyis oxigénben gazdag környezetben szaporodik, ellentétben a bél mikrobiomban találhatókkal. Ezeknek a mikroorganizmusoknak az eloszlása a testrésztől (pl. kéz, hónalj) és a bőr típusától (pl. zsíros, száraz) függően változik.
Az elmúlt években jelentősen bővültek a bőr mikrobiomról szóló ismereteink. Ez lehetővé tette számos terápiás célpont azonosítását, és előmozdította azoknak a terápiás megközelítéseknek a fejlesztését, amelyek ezeket a mikroorganizmusokat használják fel a bőrbetegségek kezelésére és a bőr egészségének javítására.
A bőrön élő mikróbák inkább a jobban védett résekben, például a szőrtüszőkben és a faggyúmirigyekben találhatók meg. A gyakori, erős szappannal való mosakodás eltávolíthatja a jótékony olajokat és mikroorganizmusokat, így megzavarhatja a bőr természetes mikrobiomját. Az egészséges bőr mikrobiomja fontos szerepet játszhat a bőr általános egészségének elősegítésében a megfelelő bőrápolással, valamint a táplálkozásra és higiéniai szokásokra való odafigyeléssel együtt.
A bőr mikrobiomja folyamatosan fejlődik, változik az emberi élet során. Jelenleg is folynak kutatások és vizsgálatok annak feltárására, hogy a bizonyos életkorokban jelentkező rendellenességek, pl. csecsemők korpásodása, tinédzserek pattanásai, idősek bőrszárazsága és a bőr mikrobiom összefüggései kapcsán.
A bélrendszerhez hasonlóan a bőr mikrobiális kolonizációja is a születéskor kezdődik, és olyan tényezők befolyásolják, mint az anya terhesség alatti étrendje, a szülés módja (hüvelyi vagy császármetszés), a másokkal való bőrkontaktus, a szoptatás, az antibiotikumok használata (szülés előtt és után) és a környezeti hatások.
A kor előrehaladtával a bőr mikrobiom összetétele megváltozik. A pubertás idején például megnő az olajos bőrrel kapcsolatos baktériumok száma. Az akne kialakulásának oka a pórusok eltömődése és itt bizonyos baktériumok elszaporodása. A magas zsírtartalmú és cukortartalmú étrend ronthatja az akne állapotát, mivel növeli a faggyútermelést és kedvező környezetet teremt a kórokozók szaporodásához. Felnőttkorban a bőr mikrobiális közössége stabilizálódik, bár a környezeti tényezők továbbra is hatnak rá. Majd idősebb korban inkább a bőrszárazság jelensége befolyásolja a képet. Érdekes megfigyelés, hogy a bélben termelődő GABA nevű molekula a kollagéntermelést támogatva szerepet játszik a bőr rugalmasságának fenntartásában.
Hogyan viszonyul a bőr mikrobiomja a bél mikrobiomjához?
A bőr és a bél mikrobiomjai a bél-bőr tengelyen keresztül kommunikálnak egymással. Ezen keresztül az egyikben bekövetkező változások hatással lehetnek a másik egészségére. Vizsgálatok során megfigyelték, hogy sok esetben az orális antibiotikumok nagyobb hatással vannak a bőrbetegségekre, mint a helyileg a bőrön alkalmazott antibiotikumok.
A bél mikrobiomja olyan anyagok termelésével befolyásolja a bőr egészségét, mint pl. a rövid szénláncú zsírsavak (SCFA), amelyek szerepet játszanak a gyulladásos folyamatok szabályozásában. Ha a bélmikrobiom a szervezet számára kedvezőtlen irányba alakul (ez az állapot a dysbiosis), az akár krónikus gyulladásos folyamatokhoz vezethet, amely akne, ekcéma vagy pikkelysömör formájában jelentkezhet a bőrön. Tanulmányok szerint a pikkelysömörben szenvedő embereknél nagyobb a kockázata a gyulladásos bélbetegségek vagy a cöliákia előfordulásának.
Tanácsok az egészséges bőrért
Higiénia és hidratálás
A bőr egészségének megőrzésében kulcsszerepet játszik a megfelelő hidratáltság, de nem szabad túlzásba vinni, mert a pórusok eltömődése épp ellenkező hatást válthat ki. Érdemes támogatni a bőr természetes önszabályozó képességét, de a túl sok termék használata megzavarhatja annak természetes egyensúlyát.
A bőrápolás fontos eleme, a megfelelő bőrápolási termékek megválasztása: a kozmetikumoknál a nagy mennyiségű szintetikus anyagokat és tartósítószereket tartalmazó termékek a természetes összetevőkkel ellentétben rombolják a mikrobiom természetes sokszínűségét, és felhalmozódva még napokkal vagy akár hetekkel a használat után is megtalálhatók a bőrön.
Stresszmenedzsment
A stressz a bőr és a bélflóra állapotát egyaránt befolyásolhatja, ezért érdemes rendszeresen relaxációs technikákat, például légzőgyakorlatokat, meditációt vagy rövid sétákat beiktatni a mindennapokba a bőr és a bélrendszer egészségének támogatására.
Egészséges étrend
A cukor- és tejtermékekben gazdag étrend kedvez a pattanások kialakulásának, gyulladásos folyamatoknak. A gyümölcsökben, zöldségekben, hüvelyesekben és diófélékben gazdag étrend, pl. mediterrán étrend, csökkenti a gyulladásokat és javíthatja a bőr egészségét.
Fényvédelem:
A bőr UV-sugárzás okozta károsodásának megelőzéséhez érdemes fényvédő krémeket, ruházatot használni, emellett érdemes egészséges napozási szokásokat érdemes kialakítani, pl. kerüljük a napozást a déli órákban.
Vetom probiotikumok
Egyre nagyobb figyelem irányul a szájon át szedhető probiotikumokra, amelyek segíthetnek a bélmikrobiom egyensúlyának helyreállításában, a gyulladások csökkentésében és a bőr állapotának javításában. Léteznek olyan bőrápolási termékek is, amelyek probiotikus baktériumtörzseket tartalmaznak, hogy segítsék a bőr természetes mikrobiomjának egyensúlyát vagy az ott megtelepedett kórokozók számának csökkentését.
Összességében a bél-bőr tengely erős kapcsolatot fejezi ki a bél egészsége és a bőr állapota között. A jelenlegi tanulmányok szerint az olyan bőrbetegségek kezelésében is, mint az atópiás dermatitisz , pikkelysömör, az ekcéma és az akne, ígéretesek azok a probiotikus hatású készítmények, amelyek mind a bőr, mind a bél egészségére jótékony hatással vannak.
Ajánlott Vetom készítmények
Hűségpont: 108
10.780 Ft
Hűségpont: 157
15.700 Ft
Hűségpont: 300
29.970 Ft







